Szíria
Rövidesen visszatérnek az ENSZ vegyifegyver-szakértői
Az ENSZ vegyifegyver-szakértői hamarosan visszatérnek Szíriába, hogy kivizsgálják a rezsimmel és az ellenzékkel szemben megfogalmazott különböző vádakat - közölte szerdán a csapat svéd vezetője.
2013.09.18 16:25MTI
Fotó: MTI
"Igen, visszatérünk Szíriába. A naptárbeosztásunk még nincs kész, ezért nem tudom megmondani, pontosan mikor, de hamarosan" - mondta Aake Sellström az AFP francia hírügynökségnek.
A szakértők, akik augusztusban tettek látogatást az arab országban, szeptember 16-án közzétett jelentésükben arra a megállapításra jutottak, hogy nagy mennyiségű vegyi fegyvert vetettek be a szíriai konfliktusban. A jelentés szerint "világos és meggyőző bizonyítékok" vannak arra, hogy az augusztus 21-i, Damaszkusz környéki támadásban szarin ideggáz ölt meg legalábbis több száz, amerikai források szerint 1400-nál is több embert.
"A benyújtott jelentés részleges" - indokolta Sellström a visszatérés tervét, megjegyezve, hogy a kormánnyal és az ellenzékkel szembeni vádak közül szerinte 13-at vagy 14-et érdemes kivizsgálni. "Van néhány olyan, az ENSZ-főtitkár elé terjesztett vád, amely még márciusban fogalmazódott meg" - mondta a svéd szakértő. Mint hozzátette, az ellenőrök nem vizsgálják, ki hajtotta végre az augusztus 21-i támadást, "az nem a mi feladatunk".
A csapat feladatait "egy héten belül" kitűzik, az összes vádra kiterjedő újabb jelentés pedig "körülbelül október végéig" készülhet el Sellström szerint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


