Szíria
Sokszorosára nőtt a Jordániába menekülők száma
Közel tízszeresére nőtt a Jordániába érkező szíriai háborús menekültek száma az utóbbi időben, s átlagban elérte a napi 900 főt - közölték hétfőn a királyság illetékesei.
2013.09.16 22:48MTI
Fotó: MTI
A hazatérő szíriaiak száma is 600-ra emelkedett. A szíriai családok gyakran átkelnek a határon, amikor a lakóhelyük környékén megélénkülnek a harci cselekmények, majd hazatérnek, amint az összecsapások hevessége alábbhagy. Sokan úgy vélik ugyanakkor, hogy a jordániai táborokban alig valamivel jobbak a körülmények, mint háború sújtotta otthonukban - magyarázta a menekülttáborokat felügyelő ezredes. A menekültek száma májusban még csak átlagosan napi száz volt.
Az áradat a Szabad Szíriai Hadsereg összekötő tisztje szerint azért nőtt meg, mert az emberek attól félnek, hogy az Egyesült Államok katonai csapást mér Szíriára. Az utóbbi időben sokan érkeznek a főváros, Damaszkusz környékéről, amely az első célpontok között lehet. A tiszt szerint az érkezők mögött még mintegy 40 ezren várakoznak a határátlépésre a szíriai oldalon, miközben arra figyelnek, hogy minként alakulnak az események. Jordániában a hatóságok szerint jelenleg 127 ezren laknak menekülttáborban, és több százezren bérlakásokban az ország településein. A táborlakóknak fedelet tudnak nyújtani, de kevés az élelem és az ivóvíz - mondta az illetékes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


