Katasztrófa előtt
Egyre nagyobb gondot okoz az akadozó élelmiszer-ellátás Szíriában
A polgárháborús Szíriában egyre nagyobb gondot jelent az élelmiszerhiány, a nemzetközi szankciók által sújtott kormánynak komoly nehézséget okoz az alapvető élelmiszerek beszerzése is.
2013.09.16 21:49MTI
Fotó: MTI
A rosszabbodó helyzetben mind többen szorulnak rá nemzetközi segélyekre - közölte Ertharin Cousin, az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) ügyvezetője hétfőn. Az Aszad-kormány szorult helyzetét a pénzügyi szankciókon kívül az is nehezíti, hogy a három éve húzódó polgárháború közepette évtizedek óta nem látott válságba zuhant az ország mezőgazdasága.
A gyenge termés miatt több behozatalra volna szükség, ezt azonban egyre kevésbé képesek finanszírozni az államkasszából. Az idei kirívóan gyenge termés miatt akár kétmillió tonnányi búza behozatala is indokolt lehet, de gondot okoz egyéb gabonafélék, valamint a cukor és más alapvető élelmiszerek beszerzése is. A WFP jelenleg mintegy négymillió szíriai állampolgár élelmezését segíti az ország határain kívül és belül, összesen heti 30 millió dollár értékben.
Ez az összeg - a jelenlegi kilátások mellett - az év végéig elérheti akár a 42 millió dollárt is, a támogatottak köre pedig hatmillióra emelkedhet. Dacára a nélkülöző háztartásokhoz eljuttatott nagy mennyiségű élelmiszer-szállítmánynak, számos olyan család akad, amely a harcok miatt nem jut hozzá a segélyekhez. A WFP április óta több mint 23 ezer tonna búzalisztet juttatott el a rászorulókhoz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


