Rakétával lőtték ki
Lelőttek egy szíriai helikoptert határsértés miatt
A török légierő lelőtt egy szíriai katonai helikoptert, mert megsértette a török légteret. Az utasokat a lázadól megölték, miután kiugrottak az égő gépből.
2013.09.16 19:09MTI
MTI
A helikopter lezuhanásáról más török források már korábban beszámoltak. Mint közölték, a gép a határtól mintegy 400 méterre csapódott földhöz, és a személyzet két tagját a lázadók megölték. Az Anadolu török hírügynökség úgy tudja, hogy a helikopter a levegőben kigyulladt, a pilóták ejtőernyővel kiugrottak, de a lázadók elfogták őket és végeztek velük.
AMi-17 típusú helikopter két kilométer mélyen hatolt be Törökországba Hatay tartományban, délután. Többször is figyelmeztették, de mivel nem reagált, a repülőgépeink rakétával meglőtték. Szíriai területen zuhant le - mondta Arinc az újságíróknak. A miniszterelnök-helyettes a személyzet sorsáról nem rendelkezett információval.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja értesülése szerint az egyik pilótának sikerült kiugrania, és a felkelők foglyul ejtették.
Törökországnak 900 kilométer hosszú közös határa van Szíriával. Kormánya a damaszkuszi rendszer egyik leghevesebb ellenfele, és külföldi katonai beavatkozást szorgalmaz a polgárháborúba.
Kapcsolódó írások:
- Irán nem fogja vitatni a szíriai választások eredményét
- Az ENSZ-főtitkár ismerteti a vegyifegyver-szakértők jelentését a BT előtt
- Nyilvánosak az amerikai-orosz megállapodás fontos részletei
- Új "ideiglenes miniszterelnököt" választott a Szíriai Nemzeti Koalíció
- Putyin, mint Nobel-békedíjas?
- Washington a szíriai nukleáris objektumok megnyitását követeli
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


