Sok halott
Felrobbant egy fegyverraktár a szíriai Homszban
Felrobbant egy fegyverraktár Szíriában és sokan meghaltak, mikor a felkelők rakétákat lőttek Homsz városára csütörtökön.
2013.08.01 21:12MTI
A támadások a kormány ellenőrzése alatt álló városrészeket vették célba, s a fegyverraktár felrobbanása után több mint 40 ember halt meg, sokan pedig megsebesültek, akik közül többen kritikus állapotban vannak.
Egy név nélkül nyilatkozó kormányhivatalnok szerint Homszban közel 10 rakétát vethettek be.
A felkelők az interneten közzétettek egy videofelvételt, amelyen látszanak a vélhetően a fegyverraktár felrobbantásából származó, magasba felcsapó lángok.
A rakétatámadások a hatalmas károk mellett nagy pánikot keltettek a többségében Bassár el-Aszad szír elnök hívei által lakott területeken.
Szemtanúk elmondták, a környező házak falai berepedtek, az ablakok pedig betörtek. A robbantások helyszíneit vastagon beborította a keletkezett por és füst. Egyes beszámolók szerint még egy órával az első becsapódást követően is lehetett robbanásokat hallani.
Az AP hírügynökség szerint a csütörtöki akciók rámutattak a szíriai helyzet változékony természetére és jelzik: a felkelők még képesek a válaszcsapásokra.
Az Aszadhoz hű erők az utóbbi hónapokban számos fontos győzelmet arattak a felkelők ellen kulcsfontosságú frontokon, különösen Homsz és Damaszkusz környékén. A közel két és fél évvel ezelőtt kezdődött szíriai összecsapásokban több mint százezer ember halt meg és több millióan kényszerültek elhagyni otthonukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


