Többheti harc után
A szír hadsereg elfoglalhatta a felkelés egyik szimbólumát
A szíriai állami médiumok hétfői közlése szerint a hadsereg többheti harc eredményeképpen teljesen elfoglalta az ország középső részén lévő Homsz város egyik legnagyobb negyedét, Haldíjét, a felkelők eddigi erődítményét, a felkelés egyik szimbólumát.
2013.07.29 13:07MTI
"Nemes hadseregünk egységei teljesen helyreállították a közbiztonságot és a stabilitást Haldíje negyedben" - jelentette a SANA hírügynökség, valamint az állami tévé.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet szerint a Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők átvették az ellenőrzést a negyed legnagyobb része fölött, és szorosabbra fűzték az ostromgyűrűt a még mindig a felkelők kezén lévő néhány központi negyed körül, de hétfő reggel még folytak harcok Haldíjéban.
A Homsz elleni ostrommal a hadsereg meg akarja teremteni a maga számára a Damaszkusztól a Földközi-tengerig nyúló tengelyt. Homsz Szíria harmadik legnagyobb városa, amely egyben a "forradalom fővárosa", ahogy a felkelők a várost nevezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


