Megvan a menet
Megállapodást kötött Szíria és az ENSZ a vegyi fegyverek ellenőrzéséről
Megállapodás jött létre az ENSZ és a szír kormány között a vegyi fegyverek állítólagos szíriai alkalmazásának ellenőrzéséről.
2013.07.27 07:15MTI
A világszervezet helyi idő szerint péntek este jelentette be a megállapodás létrejöttét, részletek azonban még nem ismeretesek.
A rövid közlemény szerint az ENSZ két megbízottja a hét folyamán a szíriai kormány képviselőivel tárgyalt Damaszkuszban, és a tárgyalások során megállapodás született az ellenőrzés menetéről.
A korábbi értesülések szerint Ake Sellström, az ENSZ által a szíriai vegyi fegyverek ügyében folytatandó vizsgálat vezetésével megbízott svéd tudós és Angela Kane, az ENSZ német leszerelési főképviselője szíriai kormánytagokkal és technikai szakértőkkel az ellenőrzés feltételeiről és módozatairól egyeztetett. Útjukra állítólag a damaszkuszi kormány meghívására került sor.
Az ENSZ 13 olyan összecsapásról tud, amelyek során vegyi fegyvert használhattak, amivel a harcokban részt vevő felek - a szíriai hadsereg és az ellenük harcoló fegyveres lázadók - egymást vádolják. Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya egészen mostanáig megtagadta az ENSZ-képviselőktől, hogy az ország területén vizsgálódjanak, kivéve az Aleppó tartomány nyugati részén fekvő Hán el-Asszal várost.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár ugyanakkor ragaszkodott ahhoz is, hogy legalább még egy városban, Homszban is vizsgálják ki, hogy használtak-e vegyi fegyvert. A nemzetközi közösség nem egységes a kérdésben.
Az Egyesült Államok szerint bizonyítékok vannak arra, hogy a szíriai kormány vegyi fegyvereket használt, és hasonló állításokat hangoztatott a brit és a francia kormány is. Orosz szakértők szerint ugyanakkor a lázadók vetettek be vegyi fegyvert a márciusi aleppói összecsapások során.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


