Továbbra sincs béke
Szíria - Az ellenzék nem tárgyal
"Nem megyünk el semmiféle tárgyalásra, amíg a Szabad Szíriai Hadsereg ugyanolyan erős és összetartó nem lesz, mint nyolc hónappal ezelőtt".
2013.08.01 00:25MTI
Fotó: MTI
A szíriai ellenzék Nyugattal szövetséges irányzata nem tárgyal a kormánnyal, amíg fölül nem kerekedik a csatatéren - jelentette ki szerdán a több szervezetet tömörítő csoportosulás vezetője. Ahmed al-Dzsarba, a Szíriai Nemzeti Koalíció elnöke elismerte, hogy az utóbbi időben a damaszkuszi rendszer jelentős előnyre tett szert több fronton a felkelőkkel szemben, de azt mondta a katari hírügynökségnek, hogy újjászervezik erőiket, és pár héten belül visszanyerik az elvesztett pozíciókat.
"Nem megyünk el semmiféle tárgyalásra, amíg a Szabad Szíriai Hadsereg ugyanolyan erős és összetartó nem lesz, mint nyolc hónappal ezelőtt" - hangsúlyozta. A tárgyalásokat az egy évvel ezelőtt kidolgozott béketervről az Egyesült Államok és Oroszország szorgalmazza, és már júniusban meg szerette volna szervezni Genfben.
Kapcsolódó írások:
- A szír hadsereg elfoglalhatta a felkelés egyik szimbólumát
- A szíriai ellenzék vizsgálatot ígér egy mészárlás ügyében
- Megállapodást kötött Szíria és az ENSZ a vegyi fegyverek ellenőrzéséről
- Szíria - ENSZ: százezernél több áldozat
- Rakéták csapódtak a menekülttáborba, nők és gyermekek haltak meg
- Szíria - Párizs az ellenzéket támogatja
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


