Háború
ENSZ-szakértők vizsgálják a vegyifegyver-támadásokat SZíriában
Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya egészen mostanáig megtagadta az ENSZ-képviselőktől, hogy az ország területén vizsgálódjanak, kivéve az Aleppó tartomány nyugati részén fekvő Hán al-Aszalt.
2013.08.01 03:27MTI
Fotó: MTI
Szíria beleegyezett, hogy az ENSZ szakértői a helyszínen vizsgáljanak meg három olyan körzetet, ahol a vádak szerint vegyi fegyverekkel folytatott támadás történt a polgárháború során – közölte szerdán a világszervezet. Martin Nesirsky ENSZ-szóvivő közölte: a szakértők ellátogatnak az Aleppó melletti Hán al-Aszalba, amelyet a lázadók a múlt héten foglaltak el.
A stratégiai fontosságú településnél hónapok óta tartanak a harcok, s a kormány és a lázadók kölcsönösen egymást vádolják, hogy itt vegyi fegyvert vetettek be március 19-én. Nesirky nem közölt részleteket a kivizsgálandó két másik incidensről. Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya egészen mostanáig megtagadta az ENSZ-képviselőktől, hogy az ország területén vizsgálódjanak, kivéve az Aleppó tartomány nyugati részén fekvő Hán al-Aszalt. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár ugyanakkor ragaszkodott ahhoz, hogy legalább még egy városban, Homszban is vizsgálják ki az ilyen támadásra vonatkozó vádakat.
A nemzetközi közösség nem egységes a kérdésben. Az Egyesült Államok szerint bizonyítékok vannak arra, hogy a szíriai kormány vegyi fegyvereket használt, és hasonló állításokat hangoztatott a brit és a francia kormány is. Orosz szakértők szerint viszont a lázadók vetettek be vegyi fegyvert a márciusi aleppói összecsapások idején.
Kapcsolódó írások:
- Szíria - Az ellenzék nem tárgyal
- A szír hadsereg elfoglalhatta a felkelés egyik szimbólumát
- A szíriai ellenzék vizsgálatot ígér egy mészárlás ügyében
- Megállapodást kötött Szíria és az ENSZ a vegyi fegyverek ellenőrzéséről
- Szíria - ENSZ: százezernél több áldozat
- Rakéták csapódtak a menekülttáborba, nők és gyermekek haltak meg
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


