Több mint tízezren tiltakoztak
Tunéziai kormány: válságülés, tüntetések közepette
Az ellenzék azzal vádolja a kormányt, hogy felelős Mohamed Brahminak, a Népi Mozgalom nevű párt egyik vezetőjének csütörtöki meggyilkolásáért.
2013.07.29 10:39MTI
Fotó: MTI
Válságülést tart hétfőn a tunéziai iszlamista kormány, miután több mint tízezer ember tiltakozott éjszaka a tuniszi Bardo téren, a parlament székhelye előtt.
Mintegy négy-ötezer tüntető - köztük a világi ellenzék több vezetője és képviselője - gyűlt össze röviddel a böjt végét jelző napnyugta előtt a kormány lemondását és az Ennahda iszlamista párt által vezetett parlament feloszlatását követelve.
Az ellenzék azzal vádolja a kormányt, hogy felelős Mohamed Brahminak, a Népi Mozgalom nevű párt egyik vezetőjének csütörtöki meggyilkolásáért. A merénylet nyomán országszerte tüntetéssorozat kezdődött, amely nem nélkülözte az erőszakcselekményeket sem. A kormány az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik oldalhajtását, az Anszar as-Saríát sejti a gyilkosság mögött, de az iszlamisták tagadják, hogy közük lenne Brahmi halálához.
A böjt és az éjjeli ima végével elkezdtek gyülekezni a kormánypárti tiltakozók is, akiket fémkordonok és rendőrautók választottak el az ellentábortól. Újságírók szerint ők is mintegy ötezren lehettek, míg a tunéziai biztonsági erők 10 ezerre tették a számukat. A demonstráció békésen zajlott.
"Kommunista gyilkosok", "A nép muszlim és nem adja meg magát", "Igen az urnákra, nem a puccsra" - ilyen és ehhez hasonló jelszavakat skandált a kormánypárti tábor, amely egy, a Facebookon megosztott üzenet szerint hétfőn újra összegyűlik a téren.
"Azok, akik bojkottálják az alkotmányozó nemzetgyűlés munkáját, elárulják Tunéziát" - mondta Fathi Ajadi, az Ennahda képviselője és vezetője. "Ellenállunk, amíg a forradalom céljai meg nem valósulnak, nem lesz puccs ebben az országban."
Brahmi meggyilkolása után a 217 törvényhozóból 65 döntött úgy, hogy nem vesz részt a parlament munkájában, és egy képviselő le is mondott.
Eközben a kormány válságülést tart hétfőn. Musztafa ben Dzsaafar házelnök televíziós beszédében felszólította a képviselőket: foglalják el helyüket a parlamentben, hogy augusztus végére elkészülhessen az alkotmány.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


