Politikai gyilkosságok Tunéziában
Ugyanazzal a fegyverrel öltek meg két ellenzéki politikust
Egy korábbi politikai gyilkosságban is használt fegyverrel ölték meg Mohamed Brahmi ellenzéki politikust.
2013.07.26 15:40MTI
Lofti ben Dzseddu tunéziai belügyminiszter újságíróknak elmondta: Brahmit, a Népi Mozgalom párt egyik vezetőjét azzal a fegyverrel ölték meg csütörtökön, amelyet hat hónappal korábban Sokri Belaid ellenzéki pártvezető meggyilkolásakor is használtak - hatósági feltételezések szerint - iszlamista csoportok.
A miniszter azt is közölte, hogy már van is egy gyanúsított. "Az első nyomozati adatok arra utalnak, hogy egy Bubaker Hakim nevű, szélsőséges szalafistának köze van a gyilkossághoz. Ő Sokri Belaid ügyében is gyanúsított" - mondta.
Ugyanarra a szalafista sejtre utal az elkövetés módja is. Brahmiba 14-szer lőttek bele az otthona előtt, és Belaidot is hasonlóképpen ölték meg - tette hozzá. Tunisz központjában pénteken is tüntettek a kormány és az azt vezető iszlamista en-Nahda párt ellen. Az emberek a szakszervezeti központ (UGTT) székháza előtt gyülekeztek, és arra készültek, hogy végigvonuljanak a főváros fő körútján, ahol egyébként készültségbe helyezték a rohamrendőrséget.
Az UGTT általános sztrájkot hirdetett a merénylet miatt. A tuniszi légi járatokat törölték. Az üzletek és a bankok zárva maradtak az utcai erőszaktól tartva. Brahmit szombaton temetik, állami tiszteletadás közepette. Sokri Belaidot, a baloldal vezető politikusát február 6-án ölték meg Tunéziában - a belügyminisztérium szerint szunnita radikálisok (szalafisták). A bűncselekmény mély belpolitikai válságot generált.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


