A tálibok áldozata
Malala: oktatással lehet jobbá tenni a világot - erőszak helyett
Ban Ki Mun, a világszervezet főtitkára július 12-ét, a pakisztáni lány születésnapját hivatalosan is Malala-napnak nyilvánította.
2013.07.12 20:26MTI
Fotó: MTI
Minden gyermeknek iskolai oktatást sürgetett pénteken az ENSZ-ben a mindössze 16 éves pakisztáni Malala Juszafzai gyermekjogi aktivista, akit tavaly októberben a tálibok egy merénylet során életveszélyesen megsebesítettek.
Malala - akit hosszú időn keresztül Nagy-Britanniában kezeltek és több műtéten esett át - az ellene elkövetett merénylet óta első ízben szólalt fel a nyilvánosság előtt. A világszervezetben több mint 100 ország ifjúsági vezetői előtt éppen 16. születésnapján beszélt.
Hangsúlyozta, hogy a világ összes országában minden gyermeket megillet az oktatáshoz való jog, és világméretű összefogásra szólított fel az írástudatlanság, a szegénység és a terrorizmus leküzdésére. "Egy gyermek, egy tanár, egy könyv és egy toll megváltoztathatja a világot" - jelentette ki, hozzátéve, hogy az oktatás az egyetlen fegyver.
Kiemelte, hogy e célok eléréséhez az oktatás és az általa megszerezhető tudás a leghatékonyabb eszköz, amelynek segítségével az egész világot jobbá lehet tenni. Ennek érdekében világszerte biztosítani kellene az ingyenes, kötelező oktatást - jelentette ki.
Felszólalásában kitért arra is, hogy a tavaly ellene elkövetett merénylet nem térítette el céljaitól, sőt még jobban megerősítették szándékában. "Azt hitték, hogy golyókkal elhallgattathatnak, de tévedtek" - üzent a tálib terroristáknak a 16 éves aktivista.
Ban Ki Mun, a világszervezet főtitkára július 12-ét, a pakisztáni lány születésnapját hivatalosan is Malala-napnak nyilvánította.
Malalát tavaly októberben tálib szélsőségesek támadták meg, kétszer is rálőttek, a fején és a nyakán találták el. Azért akarták megölni, mert hazájában kiállt a lányok tanuláshoz való jogáért.
Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) péntek reggel megjelent jelentéséből kiderült, világszerte körülbelül 57 millió gyerek nem részesül alapfokú oktatásban, 50 százalékuk pedig konfliktusövezetekben él.
Kapcsolódó írások:
- Malala-nap: több mint 500 fiatal vezető előtt szólal fel az ENSZ székhelyén
- A tálibok által megsebesített pakisztáni lány első médiaszereplése
- "Malala-iskolákat" hozna létre a pakisztáni kormány
- "Malala megsebesítése támadás minden pakisztáni lány ellen"
- Megölték Afganisztán legismertebb rendőrnőjét
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


