Ötmilliós jutalom Barreráért
Kiadták az utolsó jelentős kolumbiai drogbárót az USA-nak
Kolumbia helyi idő szerint kedden kiadta az utolsó jelentős drogbárót Amerikának, amely ötmillió dolláros (több mint egymilliárd forintos) jutalmat ajánlott fel Daniel Barrera kézre kerítéséért.
2013.07.10 08:34MTI
Daniel Barrera (Fotó: Guardian)
Az alvilágban csak "Őrült" néven ismert Barrerát - akit még tavaly fogtak el Venezuelában, majd szállítottak át Kolumbiába - kedden a bogotái repülőtéren adták át az amerikai kábítószer elleni hivatal, a DEA tisztviselőinek. A kolumbiai drogbárót szállító gép kedd este érkezett meg New Yorkba.
"Ez a nyolcvanas évek utolsó nagy maffiafőnökének a vége" – mondta José Roberto León tábornok, a kolumbiai rendőrség igazgatója a kábítószer elleni egység légi támaszpontján tartott sajtótájékoztatón, ahol a 43 éves, megbilincselt, golyóálló mellényt viselő Barrerát megmutatták az újságíróknak.
A több amerikai – New York-i és floridai – bíróság által körözött bűnöző Caliból, az 1980-90-es évek nagy kolumbiai drogkartelljeinek fellegvárából származik, és a kokainszállítás volt a fő területe. Az általa vezetett bűnszövetkezet becslések szerint több mint 900 tonna kokaint szállított az Egyesült Államokba és Európába 1992 és 2012 között.
A bogotái hatóságok szerint Barrera együttműködött a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű marxista gerillaszervezettel és egykori szélsőjobboldali milíciákból szervezett bűnözői csoportokkal is. 2008-ban Venezuelában telepedett le. Később tárgyalásokat kezdett kolumbiai visszatéréséről, de 2012 szeptemberében a Kolumbiával határos Táchira szövetségi államban a venezuelai drogellenes ügynökség - a brit és az amerikai titkosszolgálatok segítségének köszönhetően - elfogta őt.
A kolumbiai legfelsőbb bíróság áprilisban engedélyezte kiadását Amerikának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


