H. Dezső
A TEK segítségével fogták el az erzsébetvárosi drogterjesztőt
Kábítószerterjesztőt fogtak el a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével a fővárosban, négy másik személyt pedig kábítószer birtoklásával gyanúsítanak az ügyben indult eljárásban.
2013.07.06 12:14MTI
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói és a TEK bevetési egységei csütörtökön este otthonában fogták el H. Dezsőt, akitől jelentős mennyiségű amfetamint, extasyt, marihuánát, valamint egy digitális mérleget foglaltak le.
Négy másik, kábítószer birtoklásával gyanúsított személyt még korábban fogtak el a nyomozók, a náluk megtalált illegális szereket, állításuk szerint H. Dezsőtől vásárolták.
A BRFK indítványozta H. Dezső előzetes letartóztatását, a többiek szabadlábon vedekezhetnek.
Kapcsolódó írások:
- Tíz körözés volt érvényben ellene, Újpesten fogták el a TEK segítségével
- Fiataloktól foglaltak le kábítószert a vasi rendőrök - a TEK segítségével
- Elfogták a dunaújvárosi zálogház egyik kirablóját
- Elfogták a miskolci ékszerrablókat
- Elfogták a domonyvölgyi gyilkost
- Újabb merényletek Irakban csütörtökön, a véres nap végén
- Zsírsejtek segítenek a beteg szíveken?
- 12 milliót gyűjtöttek Sebestyén Balázsék a gyermekklinikának
- Már a britek sem hisznek a növekedésben
- Óriási: saját őssejtek segíthetnek a szívünkön!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06