Vetélytársak
Drogkartellek csaptak össze Mexikóban, 8 halott
Két, egymással vetélkedő banda emberei nyitottak tüzet egymásra az Acapulcótól 48 kilométerre északnyugatra fekvő Coyuca de Benitez településen.
2013.07.05 08:48MTI
Két szervezett bűnbanda közötti összecsapásban nyolcan meghaltak Dél-Mexikóban - közölték helyi idő szerint csütörtökön a helyi hatóságok.
Jorge Valdes, Guerrero szövetségi állam ügyészségének szóvivője elmondta, hogy két, egymással vetélkedő banda emberei nyitottak tüzet egymásra a terület fővárosától, Acapulcótól 48 kilométerre északnyugatra fekvő Coyuca de Benitez településen.
A szóvivő nem mondta meg, hogy melyik két rivális kartell tagjairól van szó. A helyi sajtó ugyanakkor azt írta, hogy a Caballeros Templarios (Templomos Lovagok) nevű szervezetről és a Cártel de Jalisco Nueva Generaciónról (Jaliscói Új Generáció Kartell, CJNG) lehet szó.
A Templomos Lovagok tartják ellenőrzésük alatt Michoacan szövetségi állam nagyobb részét és harcban állnak a vele szomszédos területeken, így Guerrero államban is a kisebb kartellekkel, hogy felügyeletük alá vonják a kábítószerpiacot és más illegális tevékenységeket.
Kapcsolódó írások:
- Több lehet idén a kartellügy
- A drogkartell gyilkolta meg a spanyol ruhakereskedőket?
- Gyanakszik a GVH - kartelleztek a gyógyszerkereskedők?
- Nem tud hatékonyan fellépni a mezőgazdasági kartellek ellen a GVH
- Mexikóban a hatóságoknak is közük van az emberrablásokhoz
- Tízmilliárdos pert vesztett a NIF a Strabaggal szemben a Kúrián
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
- 16:20 Megszünteti a hazai gyártást a legrégibb szlovákiai pezsgőgyár
- 14:18 Hintóval elszabadult lovak sodortak el a gyalogosokat Kiskunfélegyházán
- 12:18 Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadás elhárításáról tett bejelentést a moszkvai polgármester
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


