Majd' egy évig tartott a nyomozás
Az elmúlt évtized legnagyobb kínai heroinfogása
Csaknem egyéves nyomozás eredményeként az elmúlt évtized legnagyobb heroinfogását jelentették be a kínai hatóságok.
2013.06.18 11:53MTI
A hatóságok akciója során 174 kilogramm heroint foglaltak le a déli Jünnan tartományban, mely hagyományosan Kína legnagyobb drog-elosztóközpontjaként működik.
A tettesek között négy kínai és három mianmari nemzetiségű van, az őket segítő öt másik embert május végén, két további tettestársukat pedig már tavaly augusztusban elfogták. További lehetséges társaik után is kutat még a rendőrség. A nemzetközi kereskedőlánc pontos célpontja egyelőre ismeretlen - áll a sina.com híradásában.
A fogás feketepiaci értéke az 1,2 millió dollárt közelítheti. Az eddigi nemzeti - és egyben ázsiai - "csúcstartó" fogás 2002-ben volt, szintén Jünnan tartományban. Akkor több mint 672 kilogramm heroint koboztak el a rendőrök, s kéttucat embert vettek őrizetbe. Kínában szigorúan büntetik a kábítószer fogyasztását és kereskedelmét.
A hatályos törvények szerint már akár az 50 grammot meghaladó heroinbirtoklást is halálbüntetéssel sújthatják.
Kapcsolódó írások:
- Heroint csempészett a repülőtéri biztonsági vezető
- 80 kilónyi heroint akartak vonaton Moszkvába csempészni
- Kanadában még sosem látott drog - negyvenszer erősebb a heroinnál
- 36,2 kilós heroinfogás Kínában
- Zokniban lapult a kábítószer
- 21 tonnányi heroin és morfium - közösen csaptak le az afgán és orosz rendőrök
- Legalizálná a heroinos cigarettát a norvég kormány
- Heroinfogás Röszkén és Kelebián
- Csaknem százkilós heroinfogás Szibériában
- Kegyetlen: heroinnal végezték ki a delfineket az állatvédők
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06