Szíria
McCain felfegyverezné a szíriai lázadókat
Az Aszad-rezsim ellen felkelt szíriai lázadók felfegyverzését sürgette a 2008-as amerikai elnökválasztás republikánuspárti elnökjelöltje.
2013.06.01 09:09MTI
Harry herceg és John McCain a washingtoni brit nagykövetségen (MTI)
John McCain arizonai szenátor Szíriában, a felkelők által ellenőrzött területeken tett előre be nem jelentett látogatást. Találkozott az ellenzéki Szabad Szíriai Hadsereg vezetőivel, és helyi idő szerint péntek este nyilatkozott Washingtonban a sajtónak.
McCain úgy értékelte, hogy a harcmezőn az elmúlt hetekben a kormánycsapatok javára változott a helyzet, mindenekelőtt a légierőnek, valamint a harci járműveknek köszönhetően.
A szenátor kijelentette: a szíriai lázadókat segíteni kell abban, hogy sikerrel vehessék fel a harcot a kormányerőkkel.
Az amerikai elnöki hivatal szóvivője szerint a Fehér Ház tudott John McCain szíriai látogatásáról. A szóvivő korábban kijelentette, hogy az elnök munkatársai konzultálni akarnak a szenátorral visszatérte után.
McCain, az Obama-kormány Szíria-politikájának egyik leghangosabb bírálója. Értesülések szerint a felkelők parancsnokai azzal a kéréssel fordultak hozzá, hogy az Egyesült Államok szállítson fegyvereket a lázadóknak, hozzon létre repüléstilalmi övezetet, és mérjen csapásokat a harcokba beavatkozó Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezetre.
Ez csak egy kisebb arzenál...
Kapcsolódó írások:
- Az ellenzéknek sikerült erősítést küldenie Kuszeirba
- Aszad kiakadt: világméretű háború folyik Szíria ellen
- Az ellenzék a vöröskereszt segítségét kérte a harcok sebesültjeinek ellátásához
- Aszad: megérkezett az Sz-300-as rakéták első szállítmánya
- A szíriai kormány elítélte az uniós fegyverembargó feloldását
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


