Szíria
Az ellenzék a vöröskereszt segítségét kérte a harcok sebesültjeinek ellátásához
A szíriai ellenzék csütörtökön felszólította a nemzetközi vöröskeresztet, hogy nyújtson segítséget a kormányerők által ostromlott Kuszeir városban lévő több mint ezer sebesültnek.
2013.05.30 13:34MTIAz ellenzéki erők többségét tömörítő Szíriai Nemzeti Koalíció, amely részt vesz a szíriai ellenzéki szervezetek jelenleg zajló isztambuli konferenciáján, felhívta a figyelmet, hogy a libanoni határ közelében fekvő városban, amelynek ostromában a Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szövetséges libanoni Hezbollah fegyveresei is részt vesznek, nincsenek orvosok, egészségügyi szakemberek, és hiányoznak az elsősegélynyújtáshoz szükséges eszközök.
A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Csoportja Kuszeirból csütörtök reggel ismét heves harcokról adott hírt.
A Szíriai Nemzeti Koalíció, amelynek vezetése már egy hete Isztambulban tárgyal, csütörtökre virradóra azt ígérte, hogy részt vesz az Egyesült Államok és Oroszország által tervezett "Genf-2" nemzetközi szíriai békekonferencián. Az ellenzéki részvétel feltételeként azonban konkrét menetrendet és kötelező nemzetközi garanciákat kér.
A szíriai ellenzék szerint a politikai megoldás megtalálásához szükség van Bassár el-Aszad távozására. A szíriai kormány semmilyen feltételt nem támasztott a konferencián való részvételéhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


