Kiakadtak a döntésen
A szíriai kormány elítélte az uniós fegyverembargó feloldását
A Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) szóvivője azt követelte a nemzetközi közösségtől, hogy a fegyvereket, amilyen gyorsan csak lehet, juttassák el a felkelőkhöz.
2013.05.28 22:50MTI
Fotó: MTI
A szíriai kormány elítélte az EU-külügyminiszterek hétfői tanácskozásának végkifejletét, a közel-keleti országba irányuló fegyverexport tilalmának feloldását. A damaszkuszi külügyminisztérium kedd esti nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy az embargó feloldása akadályozza a konfliktus rendezését célzó erőfeszítéseket. "Az Európai Unió döntése akadályt jelent a szíriai válság politikai rendezését célzó nemzetközi erőfeszítések útjában " - fogalmazott a külügyminisztériumi közlemény, amelyet a Sana hivatalos hírügynökség ismertetett. A szíriai ellenzék korábban "túl kevésnek" és "túl későinek" nevezte az embargó feloldását.
"Ez minden bizonnyal pozitív lépés, de attól tartunk, hogy túl kevés és túl későn jött" - hangsúlyozta az ellenzéki Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) egyik szóvivője. A Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) szóvivője eközben azt követelte a nemzetközi közösségtől, hogy a fegyvereket, amilyen gyorsan csak lehet, juttassák el a felkelőkhöz. Kedden Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes annak az aggodalmának adott hangot, hogy a Szíriába irányuló fegyverszállítások tilalmának feloldása rontja az esélyt a válság békés rendezését célul kitűző nemzetközi tanácskozás összehívására.
Az európai uniós tagállamok külügyminiszterei hétfői tanácskozásukon nem jutottak egyezségre a szíriai fegyverembargó meghosszabbításáról, ezért az intézkedés június elsejével hatályát veszti.
Kapcsolódó írások:
- Izrael nem hagyja szó nélkül, ha Szíria Sz-300 rakétákat kap
- Félbeszakadt az EU-külügyminiszterek tanácskozása Szíria ügyében
- Agyonlőttek egy ismert újságírónőt Szíriában
- Szíriai rendezési terv a facebookon - álom vagy valóság?
- Kuszeirben harmadik napja véres harcok dúlnak
- Tűzharc alakult ki az izraeli-szíriai határon
- Szíria: közel száz ember halt meg a Kuszeir városáért folytatott harcokban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


