Szíria
Az ellenzéknek sikerült erősítést küldenie Kuszeirba
A libanoni határ közelében lévő, stratégiai fontosságú városba a Muzulmán Testvériséghez közel álló, Liva at-Tahíd nevű fegyveres csoport tagjai érkeztek.
2013.05.31 14:09MTI
A szíriai ellenzék mintegy ezer harcosának sikerült bejutnia a két hete a kormányerők és a Hezbollah ostroma alatt álló Kuszeirba - jelentette be a Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) ideiglenes elnöke pénteken Isztambulban.
A libanoni határ közelében lévő, stratégiai fontosságú városba a Muzulmán Testvériséghez közel álló, Liva at-Tahíd nevű fegyveres csoport tagjai érkeztek, akik Katar támogatását élvezik. A harcosok erről pénteken Facebook-oldalukon számoltak be, és a közösségi oldalra feltöltöttek egy fényképet is, amelyen szóvivőjük és egy kuszeiri felkelő látható.
A londoni székhelyű független szervezet, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) "több száz harcos" Kuszeirba érkezését erősítette meg, akik csütörtökön északkelet felől jutottak be a településre, miután összecsaptak a Bassár el-Aszad elnökhöz hű erőkkel.
A harcokban 11 felkelő vesztette életét - közölte Rámi Abder-Rahmán, az OSDH elnöke.
"Nem tudom, hogy ez (az erősítés) hatással lesz-e a harcok menetére, mivel az alapvető problémát nem a harcosok, hanem a fegyverek jelentik" - tette hozzá.
A Szíriai Nemzeti Koalíció csütörtökön azt közölte, hogy a szervezet nem vesz részt semmiféle békekonferencián vagy más békéltető erőfeszítésekben addig, amíg a Hezbollah a damaszkuszi rendszer oldalán Kuszeir városánál harcol.
Kapcsolódó írások:
- Aszad kiakadt: világméretű háború folyik Szíria ellen
- Az ellenzék a vöröskereszt segítségét kérte a harcok sebesültjeinek ellátásához
- Aszad: megérkezett az Sz-300-as rakéták első szállítmánya
- A szíriai kormány elítélte az uniós fegyverembargó feloldását
- Izrael nem hagyja szó nélkül, ha Szíria Sz-300 rakétákat kap
- Félbeszakadt az EU-külügyminiszterek tanácskozása Szíria ügyében
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


