"Zárófejezet"
Jövőre Afganisztán ügyében lesz NATO-csúcs
A NATO jövőre csúcstalálkozót tart az afganisztáni háború "zárófejezete", valamint a szövetség harcoló egységeinek kivonása után kezdődő új kiképző küldetésről.
2013.05.31 19:13MTI
Barack Obama amerikai elnök pénteken a Fehér Házban fogadta a NATO főtitkárát.
Anders Fogh Rasmussen megerősítette,hogy a szövetség harcoló alakulatai 2014 végéig hazatérnek, de a NATO 2015-re egy kisebb katonai létszámmal működő kiképző missziót készít elő.
Obama elnök elmondta, hogy a szövetség főtitkárával megvitatták azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítanák, hogy az afgán védelmi erők 2014 után is megőrizzék hatékonyságukat, és képesek legyenek az ország határainak védelmére. Az elnök szerint a NATO tagállamainak biztosítékra van szükségük annak érdekében, hogy Afganisztán a jövőben ne válhasson ismét terroristák bázisává.
A csúcstalálkozó helyszínéről egyelőre nem döntöttek, erről még egyeztetéseket folytat az atlanti szövetség főtitkára. A legutóbbi NATO-csúcsot 2012-ben Chicagóban rendezték meg. A szövetség itt döntött arról, hogy az általa vezetett, jelenleg mintegy 100 ezer főt számláló stabilizációs erőt (ISAF) 2014 végéig kivezényli Afganisztánból.
Kapcsolódó írások:
- Vöröskeresztesekre támadtak az afgán fegyveresek
- "Sikeres és értékes" volt az afganisztáni magyar szerepvállalás
- Háza előtt lőtték le a rendőrparancsnokot
- Pokolgépek robbantak Afganisztánban, sok a halott és a sebesült
- Hende: "Nem fogjuk otthagyni Afganisztánt máról holnapra"
- Négy amerikai katonával végzett a robbanás
- Angela Merkel Afganisztánba sietett
- Meghalt egy német katona Észak-Afganisztánban
- Afganisztán: hét amerikai katonát öltek meg egy nap alatt
- James Dobbins az Egyesült Államok új afganisztáni-pakisztáni különmegbízottja
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


