Végezni akart önmagával
Ámokfutás Szerbiában - 13 embert ölt meg egy lövöldöző férfi
Tizenhárom ember életét oltotta ki egy hatvanéves férfi a Belgrádtól délre fekvő Mladenovac közelében.
2013.04.09 08:33MTI A vérengzés a Mladenovac melletti Velika Ivanca településen történt hajnalban, fél öt és öt óra között.
Milorad Veljovic rendőrparancsnok a bűntény helyszínén megerősítette, hogy a férfi lőfegyverből nyitott tüzet családtagjaira és szomszédjaira, megölt hat férfit és hat nőt, valamint egy kétéves gyereket. Tizenketten a helyszínen haltak meg, egy ember pedig a kórházban.
A híradások szerint a férfi - akit a szerbiai média Ljubisa Bogdanovic néven említ - megpróbálta megölni saját feleségét is, és végezni akart önmagával. A B92 rádió-televízió úgy tudja, hogy mindketten súlyosan megsebesültek. Veljovic szerint két ember életéért küzdenek az orvosok, egyikük feltehetően a vérengző férfi.
A Blic című napilap úgy értesült, hogy a támadó először a fiát lőtte le, majd rálőtt a feleségére is. Ezután kiment a házból, és házról-házra járva lövöldözni kezdett. Négy szomszédos házban rendezett vérengzést.
A rendőrség egyelőre nem tudja a bűncselekmény indítékait.
Az ámokfutónak állítólag volt fegyverviselési engedélye. A falubeliek azt mondják róla, hogy korábban nem volt erőszakos, békés természetéről ismerték, nem voltak vele gondok. A Pink tévé szerint hétfőn még teljesen normálisan viselkedett, de az éjszaka "bekattant".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


