Vagyona még befagyasztva
Levette feketelistájáról Oszama bin Ladent az ENSZ
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa törölte feketelistájáról Oszama bin Laden nevét, de a két évvel ezelőtt meggyilkolt terroristavezér vagyonának befagyasztásáról szóló rendelkezés továbbra is érvényben van.
2013.02.26 06:16MTIBin Ladent az általa vezetett terrorhálózat, az al-Kaida ellen foganatosított szankciók elfogadásával egy időben, 2001. január 25-én tette feketelistára a BT szankciós bizottsága, és azóta utazási korlátozás volt ellene érvényben, illetve zárolva volt a vagyona. A világ első számú terroristáját azonban 2011. május 2-án megölték amerikai kommandósok, amikor lerohanták erődítményszerű házát a pakisztáni Abbotábádban.
Az ENSZ-testület hétfőn arról tájékoztatott közleményében, hogy Oszama bin Ladent levette a listáról, de az tagországoknak továbbra is érvényben kell tartaniuk a vagyon zárolására vonatkozó rendelkezést.
A meggyilkolt terroristavezér családját Pakisztán tavaly áprilisban emberbaráti megfontolásból hazatelepítette Szaúd-Arábiába. Rijád nem tájékoztatott arról, hogy hány családtag érkezett oda, de korábbi jelentések Oszama bin Laden három özvegyéről, hét gyerekéről és négy unokájáról szóltak.
Jelenleg 233 magán- és 63 jogi személy vagy szervezet szerepel a szankciós lajstromban. Mindnyájukat vagyonuk zárolásával és utazási korlátozással sújtja a világszervezet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06