Több mint 60 iszlamista halt meg
Mali - francia légicsapások, iszlamista támadás, halottak
Több mint hatvan iszlamista fegyveres halt meg Mali északi részén, a Gao város és környéke elleni francia légicsapásokban - közölte hétfőn több helyi lakos és a biztonsági szervek illetékesei.
2013.01.14 15:20MTI"A támadásokat (a francia bombázásokat) a búvóhelyükön átvészelő iszlamisták az éjszaka kimerészkedtek, és összeszedték társaik holttestét" - mondta egy szemtanú, akit az AFP tudósítója a fővárosból, Bamakóból hívott fel telefonon. Állítását megerősítette több más helyi lakos és egy biztonsági tisztségviselő.
"Főleg a gaói katonai táborban haltak meg sokan. Az iszlamisták éppen tanácskoztak, és váratlanul érte őket a támadás" - tette hozzá az első nyilatkozó. egy biztonsági szerv meg nem nevezett tisztségviselője hozzátette: az emberveszteségen kívül nagy kár érte az iszlamisták logisztikai képességeit is. "A hatvan halott egyáltalán nem túlzás" - mondta.
Franciaország pénteken bevetette a szárazföldi erőket és a légierőt Maliban. Laurent Fabius francia külügyminiszter közölte vasárnap: "a francia erők megállították az iszlamisták déli irányú előrenyomulását, és a terroristák bázisait támadják északon". Gaóban található a térséget ellenőrzése alatt tartó iszlamista szervezet, a Mozgalom a Nyugat-afrikai Dzsihád Egységéért (MUJAO) főhadiszállása.
A MUJAO hétfőn megfenyegette Franciaországot a légicsapások miatt. "Franciaország megtámadta az iszlámot, mi pedig Allah nevében az ország szívére mérünk csapást" - jelentette ki az AFP-nek szintén telefonon nyilatkozva Abu Dardar, a szervezet egyik vezetője. Arra a kérdésre, hogy ez mit jelent, hol várhatók támadások, azt válaszolta: "Mindenütt. Bamakóban, Afrikában, Európában".
Több forrás egybehangzóan azt közölte hétfőn, hogy iszlamista fegyveresek, akiket az Iszlám Maghreb al-Kaidája (Aqmi) terrorszervezet egyik vezetője, Abu Zeid irányít, hétfőn megtámadták a Mali középső részén, Bamakótól 400 kilométerre északra lévő Diabali várost, amely a mali kormányerők ellenőrzése alatt áll. Egy bamakói biztonsági forrás szerint az iszamisták a mauritániai határ mellől jöttek, ahol a francia hadsereg bombázta egyik kiképzőtáborukat.
Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter hétfőn elismerte: az iszlamisták "heves harcok árán" elfoglalták Diabalit, amely szavai szerint egy "kis település". A miniszter hozzátette: számítottak rá, hogy az iszlamisták ellentámadásba lendülnek, mert az érintett térségben vannak "a legfanatikusabb elemek". Maliban egy helyi tisztségviselő elmondta: az iszlamisták, akik "sokan vannak", reggel tűzharcot vívtak a mali katonákkal, majd benyomultak Diabaliba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06