Sürgősséggel
Mali - Franciaország az ENSZ BT összehívását kérte
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását kérte Franciaország a Maliban kialakult helyzet megvitatására. A testület helyi idő szerint hétfő délután ül össze New Yorkban.
2013.01.14 07:33MTIA francia ENSZ-misszió szóvivője szerint Párizs tájékoztatni kívánja a testületet az afrikai országban pénteken kezdődött, Franciaország által végrehajtott katonai intervencióról. Párizsi közlés szerint a beavatkozás az iszlamista csoportok dél felé történő előrenyomulásának megfékezését célozta. Laurent Fabius külügyminiszter vasárnap azt nyilatkozta, hogy a francia csapások eddig eredményesek voltak, szavai szerint a terroristák megállították a terroristákat.
Nem sokkal korábban a brit kormány bejelentette, hogy légi logisztikai segítséget nyújt Franciaországnak a Maliban zajló francia hadműveletekhez.
A Downing Street szóvivőjének tájékoztatása szerint ugyanakkor London szárazföldi harcoló alakulatokat nem küld az afrikai országba.
A brit miniszterelnöki hivatal bejelentése szerint David Cameron brit kormányfő és Francois Hollande francia elnök szombat este telefonos megbeszélésen tekintette át a Maliban kialakult helyzetet, és úgy ítélte meg, hogy az fenyegetést jelent a nemzetközi közösség számára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


