Több tucat iszlamistát öltek meg
Folytatódtak a francia légicsapások Maliban
A francia hadsereg vasárnap is légicsapásokat mért a Mali déli része felé előretörő fegyveres iszlamista csoportokra. A francia katonai beavatkozás kezdete, péntek óta több tucat iszlamista harcost öltek meg, köztük a Kojak gúnynéven ismert parancsnokot.
2013.01.13 15:06MTIJean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter elmondta, hogy vasárnap már a harmadik egymást követő napon bombázták az iszlamista erőket. Francois Hollande francia elnök szombaton arról beszélt, hogy a mali hadsereg oldalán harcoló francia erőknek sikerült feltartóztatniuk az ország déli része felé megindult iszlamistákat.
Le Drian viszont óvatosnak mutatkozott, s úgy fogalmazott, folyamatosan légicsapásokat mérnek az iszlamista lázadókra, hogy megakadályozzák előrenyomulásukat. "Ez részben sikerült, de nem teljesen" - ismerte el a miniszter, hangsúlyozva, hogy a francia katonai beavatkozás lehetővé teszi a mali hadseregnek, hogy ismét előretörjön az ország teljes területén.
Utóbbi lehetőség ellen máris tiltakozott a tuareg lázadók mozgalma: az Azavadi Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (MNLA) vasárnap követelte, hogy a mali hadsereg katonái tartsák magukat távol az ország északi részétől, attól a térségtől, ahol a tuaregek az önrendelkezési jogért küzdenek.
Az MNLA tavaly januárban indított támadást a kormányerők ellen, ám pár hónappal később a térségből kiszorították a fegyveres iszlamista csoportok, így az Iszlám Maghreb al-Kaidája (AQMI) nevű helyi terrorszervezet, a vele szövetséges Mozgalom a Nyugat-afrikai Dzsihád Egységért (MUJAO) nevű iszlamista csoport, valamint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló Ansar Dine (Hit Védelmezői) nevű szalafista csoport. Le Drian közölte, hogy vasárnap további nyolcvan katonát dobnak át Maliba, amivel 550-re emelkedik a francia katonai kontingens létszáma.
Emellett Rafale típusú vadászbombázókat vezényelnek át a nyugat-afrikai országba. Vasárnap Mali fővárosába, Bamakóba várják a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) által felállítandó katonai erő vezetőit, hogy megszervezzék a Mali északi részét ellenőrzés alatt tartó iszlamista fegyveresek kiűzésével megbízott csapatok érkezését.
A szervezet 15 tagállamának első számú vezetői szerdán Abidjanban rendkívüli csúcsértekezleten vitatják meg a mali helyzetet. Nigéria mintegy 600, Niger, Burkina Faso, Togo és Szenegál 500-500, míg Benin 300 katonát ígért a Shehu Abdulkadir nigériai tábornok vezetése alatt felálló nyugat-afrikai intervenciós erőbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


