Támadás az ország északnyugati részén
Egy tucatnyi gerilla halt meg egy kolumbiai légicsapásban
Legkevesebb 13 fegyveres felkelő vesztette életét a kolumbiai légierő támadásában az ország északnyugati részén.
2013.01.02 09:17MTIHugo Acosta tábornok arról tájékoztatott, hogy a harci gépek Antioguia tartományban mértek légicsapást a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) marxista gerillaszervezet fegyvereseire. A támadásban 13 lázadó - hét férfi és hat nő - meghalt.
A FARC közölte, hogy megsebesült a szervezet egyik ismert harcosa, ugyancsak egy nő.
A FARC 1964-ben alakult, főként a szegényparasztság érdekeinek a védelmében. Az utóbbi harminc év alatt a konfliktus a kormány becslései szerint 600 ezer halálos áldozatot követelt, 3,7 millió ember pedig elmenekült a lakóhelyéről.
Kubában november 19-e óta folynak a béketárgyalások a kormány és a gerillák képviselői között. A tárgyalások megkezdése előtt a gerillák egyoldalúan két hónapra, január 20-ig tűzszünetet hirdettek, és arra szólították a kormányt, hogy kövesse példáját, de Juan Manuel Santos államfő ezt elutasította, mondván, a hadsereg addig folytatja a harcot, amíg tető alá nem hozzák a végleges békeegyezményt.
Kapcsolódó írások:
- Kolumbia - legalább húsz gerilla vesztette életét egy légicsapásban
- Fogolylázadás a legnagyobb kolumbiai börtönben
- Az amerikaiaknak adta fel magát egy kolumbiai drogcsempészhálózat főnöke
- Kolumbia kormánya hajlandó tárgyalni a baloldali gerillákkal
- Letartóztatták Kolumbia egyik legjelentősebb drogbáróját
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


