Kubában közben folynak a béketárgyalások
Kolumbia - legalább húsz gerilla vesztette életét egy légicsapásban
Legkevesebb húsz fegyveres felkelő vesztette életét egy légicsapásban, amelyet a kolumbiai hadsereg a hét végén hajtott végre a gerillák egyik tábora ellen az ország délnyugati részén, az ecuadori határ közelében.
2012.12.03 09:47MTIA kormányerők vasárnapra virradóra súlyos csapást mértek a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) marxista gerillaszervezet egyik táborhelyére. Hasonló akciókat hajtottak végre szombaton is a közép-kolumbiai Meta tartományban, ahol légicsapással végeztek a FARC három tagjával, egy másik helyszínen, Lejanías közelében pedig a harcokban egy negyedik gerilla is életét vesztette.
Eközben Kubában folynak a béketárgyalások a kormány és a gerillák képviselői között, a múlt héten a kormány bejelentése szerint már haladást is elértek a felek. Juan Manuel Santos kolumbiai államfő vasárnap egyoldalúan 2013 novemberére (az eredetileg tervezettnél fél évvel későbbre) tűzte ki azt a határidőt, amelyen belül már konkrét békemegállapodásnak kell születnie.
Az EFE spanyol hírügynökség szerint ugyanakkor a kolumbiai vezetés kínosan ügyel arra, hogy ezúttal ne húzódjanak el túlságosan a tárgyalások. Tizennégy esztendővel ezelőtt ugyanis a kormány tárgyalói Caguánban hiába ültek közös asztalnál a felkelők képviselőivel, három éven keresztül nem tudtak dűlőre jutni. Elemzők szerint azonban most más a helyzet, erős kolumbiai kormány áll szemben egy meggyengült gerillaszervezettel.
A FARC 1964-ben alakult, főként a szegényparasztság érdekeinek a védelmében. Az utóbbi harminc év alatt a konfliktus a kormány becslései szerint 600 ezer halálos áldozatot követelt, 3,7 millió ember pedig elmenekült a lakóhelyéről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


