Több ország közreműködésével
Venezuelában elfogtak egy keresett kolumbiai drogbárót
Elfogták Venezuelában az egyik legkeresettebb és egyben utolsó hírhedt kolumbiai drogbárót.
2012.09.19 08:09MTIAz ügy jelentőségére utal, hogy a bűnöző elfogásáról személyesen Juan Manuel Santos kolumbiai elnök tájékoztatta a nyilvánosságot tévébeszédében, helyi idő szerint kedd este. Santos szerint Daniel Barrerát a venezuelai San Cristobal városában tartóztatták le amerikai, brit, illetve más országok bűnüldöző szerveinek közreműködésével, több hónapig tartó nyomozás eredményeképpen. Az akciót egy kolumbiai rendőrtábornok vezényelte le Washingtonból.
Az államfő szerint az Őrült Barreraként ismert drogbáró az elmúlt idők talán legkeresettebb bűnözője volt, aki több mint 20 éven át hozott bajt Kolumbiára és az egész világra, legkülönfélébb bűncselekmények elkövetésével, bűnös szövetségben a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű baloldali gerillaszervezettel.
A hatóságok szerint Barrera bűnbandája kolumbiai kokainnal látta el a mexikói Sinaloa drogkartellt, amely tovább csempészte a kábítószert az Egyesült Államokba. Az amerikai és a nyugati külpolitika egyik legádázabb bírálójaként ismert kolumbiai államfő megköszönte az amerikai és a brit hírszerzésnek, illetve a venezuelai hatóságoknak a segítséget. Az akció részleteiről szerdai sajtótájékoztatón tájékoztatja a nyilvánosságot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


