Szíria
Egyik fél sem győzhet a szíriai alelnök szerint
A szíriai alelnök szerint sem a szíriai kormányerők, sem a lázadók nem tudják megnyerni a háborút. Faruk as-Saraa az al-Ahbar című libanoni lapnak nyilatkozott.
2012.12.17 07:24MTIA lap részleteket közölt vasárnap abból az interjúból, amely a hétfői számban jelenik meg. A Reuters szerint messze nem egyértelmű, hogy az alelnök - aki szunnita muzulmán - a főleg alaviták alkotta damaszkuszi kormány nevében beszélt-e.
Saraa a felkelés 2011. márciusi kezdete óta ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt, de az Aszad-rezsimnek ő a legmagasabb rangú tisztségviselője, aki kijelentette nyilvánosan, hogy a lázadást nem tudja elfojtani a hatalom. A lap - amely általában Aszad-párti - azt állította, hogy az interjút Damaszkuszban készítették.
Saraa hozzátette, hogy katonai eszközökkel nem dönthető el a küzdelem, és a megoldásnak az országon belül kell megszületnie. "Az erőszak minden formájával fel kell hagyni, és nemzeti egységkormányt kell alakítani, amelynek hatalmi jogköre széles" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


