Több tucatnyian meghaltak
Első ízben támadta a szíriai légierő Jarmúk palesztin menekülttábort
Első ízben támadták a szíriai kormányerő gépei a Damaszkusz melletti Jarmúk palesztin menekülttábort.
2012.12.16 14:25MTIA tábor mecsetjét, ahol a környező damaszkuszi peremvárosokból az erőszak elől elmenekült emberek tartózkodtak, legalább egy rakétatalálat érte, több tucatnyian meghaltak - jelentette a Reuters brit hírügynökség emberjogi aktivistákra hivatkozva. Az AFP francia hírügynökség a londoni központú OSDH-ra hivatkozva azt jelentette, hogy a támadásban legalább nyolc polgári személy halt meg.
A szervezet nem zárta ki, hogy az áldozatok száma tovább nő, mert több sebesült állapota válságos. Mahmúd Abbász palesztin elnök a történtek után a szíriai palesztin táborok bombázásának azonnali leállítására szólított fel közleményében. "Felszólítunk minden harcban álló felet Szíriában, hogy kíméljék meg a palesztinokat és táboraikat" - hangzik a WAFA hivatalos palesztin hírügynökség által kiadott kommüniké.
A londoni székhelyű emigráns szervezet közölte még, hogy a kormányerők lőtték a tábor körüli szektorokat is a főváros déli peremén, összesen hat légitámadást indítva Aszali negyed és Hadzsar al-Aszvad ellen, többek sebesülését okozva.
Rámi Abder-Rahmán OSDH-elnök szerint a Szíriában élő palesztin menekültek megosztottak a válságot illetően, és egy részük fegyvert is fogott a felkelők, illetve a rezsimhez hű erők oldalán.
Hadzsar al-Aszvadban és Jarmúk peremén folytatódtak a harcok a lázadók az és Ahmed Dzsibríl vezette Népi Front Palesztina Felszabadításáért-Főparancsnokság erői között. A felkelők egy iszlamista frakciója vasárnap megerősítette, hogy az északi Aleppóban előző nap elfoglalt egy katonai akadémiát. Az at-Tauhíd Brigád hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint a harcban meghalt parancsnokuk, Juszel al-Dzsader ezredes, mozgalmi nevén Abu Furát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


