Új választások lesznek
Megbukott a máltai kormány
Megbukott a máltai kormány hétfőn, ugyanis a képviselők többsége a Lawrence Gonzi miniszterelnök által beterjesztett költségvetési tervezet ellen szavazott.
2012.12.10 22:25MTIA kormányfő bejelentette, hogy kedden felkeresi az államfőt, és a parlament feloszlatását, illetve új választások kiírását fogja kérni tőle. Az államfő fogja kitűzni a választás időpontját, várhatóan márciusra.
Gonzi jobbközép kormányának hajszálvékony többsége volt a törvényhozásban. A költségvetés elfogadásához egy szavazat hiányzott: a kormánytöbbség egyik képviselője, Franco De Bono az ellenzékkel együtt a törvény ellen szavazott, ami elegendő volt ahhoz, hogy megbukjon a Gonzi-kormány. A renitens képviselő nem értett egyet a közlekedési miniszter reformterveivel, ezért ellenezte a büdzsé elfogadását.
Lawrence Gonzi pártja, a Nemzeti Párt már 15 éve van hatalmon. Gonzi 2004-ben lett miniszterelnök, Edward Fenech Adamit követve. Vezetése alatt, 2008-ban csatlakozott a szigetország az Európai Unióhoz, majd az euróövezethez is. A rákövetkező évben tartott választáson Gonzi pártja ismét győzni tudott, de csak egyfős többségre tett szert a parlamentben.
Kapcsolódó írások:
- Garfield végleg megbukott - a kopasz macskák jobb házikedvencek
- LMP: megbukott a hajléktalanokat üldöző politika
- MSZP: Tarlós, a BKK és a Fidesz politikája megbukott
- MSZP: az oligarcha kormány már megbukott
- MSZP: Varga István "erkölcsileg megbukott", hívja vissza a Fidesz!
- MSZP: megbukott a fővárosi városvezetés
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


