Véget kell vetni a dőzsölésnek is
MSZP: az oligarcha kormány már megbukott
Az MSZP szóvivője szerdán arra szólította fel az "oligarcha kormányt", fejezze be az önfényezést és a dőzsölést, és inkább az emberekre figyeljen, nekik segítsen.
2012.09.26 11:43MTITörök Zsolt budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az Orbán-kormány az elmúlt két és fél évben milliárdokat költött arra, hogy tevékenységét tündöklésnek mutassa, azonban mára egyértelművé vált a bukása.
Cirkuszt és kenyeret ígértek a népnek, de ebből csak cirkusz jött be, kenyeret nem tudtak adni az embereknek, se munkát - fogalmazott. Utalt arra, hogy az Orbán-kormány egymillió új munkahelyet ígért, ám úgy látja, mostanra odáig jutottak, hogy már a meglévő munkahelyek megvédésének is örülnének.
Török Zsolt hozzáfűzte, hogy bár korábban elszámoltatásról beszélt a kormány, sorra buknak meg a "koncepciós eljárások", Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos másfélezer feljelentéséből "nulla ítélet született".
A szóvivő közölte, pártja képviselői "a földoligarchák ügyében" felemelték a szavukat, és szerinte ezzel sikerre is jutottak, mert Rogán Antal fideszes frakcióvezető egyik kollégája és egy másik fideszes képviselő felesége is visszaadta a kapott földet. Hozzátette: Kanyok Attila, Tiszaújváros 2010-ben a Fidesz színeiben induló polgármesterjelöltje - aki szerinte korábban földmutyiügybe keveredett - meg nem erősített hírek alapján már írásban lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról, "úgy látszik a földet választotta a népképviselet helyett".
Török Zsolt úgy értékelte, a kormány nem tartotta be a korábban az embereknek tett az ígéreteit, és a felelőtlen gazdaságpolitika azt eredményezte, hogy a 2013-as költségvetésben 400-500 milliárd forintos lyuk van, amit megszorítással, a közszférában tömeges létszámleépítéssel, újabb adók kivetésével akar betömni a kabinet.
Újfent megerősítette, hogy az MSZP ezért ősszel egy gazdaságpolitikai koncepciót és annak részeként egy alternatív költségvetést nyújt be az Országgyűléshez. Ebben - jelezte -, több pénz jutna az embereknek, a vállalkozások fejlesztésére és gazdaságélénkítésre, ugyanakkor kevesebb a luxus- vagy presztízsberuházásokra. Hozzátette, bíznak abban, hogy a fideszes képviselők megfontolják majd ezt az anyagot és az arról rendezendő vitanap megtartását is támogatni fogják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


