Fővárosi Közgyűlés
MSZP: Tarlós, a BKK és a Fidesz politikája megbukott
Az MSZP szerint Tarlós István főpolgármester, Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója és a fővárosi Fidesz-frakció hazugságon alapuló kommunikációja, politikája megbukott.
2012.10.31 10:25MTIHorváth Csaba frakcióvezető erről a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt, a BKK-tarifák 7,9 százalékos tervezett emelésével kapcsolatban.
A szocialista politikus felidézte, múlt héten még a főpolgármester és Vitézy Dávid is azt nyilatkozta, hogy mostanában nem lesz tarifaemelés, a BKK pedig korábban egy olyan program kidolgozását ígérte, amelynek segítségével nem lesz szükség a jegyek és bérletek árának emelésére.
Az ellenzéki képviselő több BKK-s lufit a kezében tartva azt mondta, ezek a remények a lufikkal együtt elszálltak, majd ezt illusztrálva elengedte a léggömböket.
Ezt követően arra emlékeztetett, hogy amikor az előző ciklusban megállapodtak a Bajnai-kormánnyal a BKV finanszírozásáról, akkor az nem csak az utasoknak jelentett volna inflációkövető jegyáremelést, de a főváros és a kormány kötelezettségei is rögzítve voltak abban. Most azért kell árat emelni, hogy a 150 új busz többletköltségét ki tudják fizetni - vélekedett.
Tüttő Kata frakcióvezető-helyettes a Vidám Park bezárásáról azt mondta: továbbra sem támogatják az elképzelést.
Lendvai Anna a szociális intézmények átadásával kapcsolatban közölte: 125 ingatlant érint ez a lépés Budapesten, ez többmilliárdos vagyont jelent, az átadást viszont sem szakmai, sem anyagi érv nem indokolja. Az intézmények nyárra anyagilag ellehetetlenülhetnek - jegyezte meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


