Hajléktalanok
Már hét halálos áldozata van a nagy fagyoknak Csehországban
Már legalább hét halálos áldozata van eddig a múlt hét második felében beköszöntött nagy fagyoknak és sűrű havazásnak Csehországban
2012.12.10 12:17MTIA hatóságok szerint öten az ország morva, ketten pedig a cseh részén haltak meg. Az áldozatok hajléktalanok, akik a nagy hidegben megfagytak. A halál pontos okát boncolás fogja megállapítani. Az olomouci városi kórházban két személyt kezelnek még súlyos lehűléssel és fagyásokkal.
A hétvégi napokon az éjjeli hőmérséklet átlagban mínusz 12-15 Celsius fok között mozgott, de néhány helyen - főleg a nyugati hegyvidékeken - mínusz 20 fok alá is süllyedt. Prágában, Ostravában, Brünnben és néhány más nagyobb városban már néhány napja megnyitották a hajléktalanok éjjeli menhelyeit, de sokan nem tudnak ezekről a lehetőségekről, s így továbbra is ott húzódnak meg a fagyos éjszakákon, ahol tudnak.
Az orvosok szerint nagyon súlyos probléma a hajléktalanok alkoholfogyasztása, ami az eddigi fagyhaláloknál is komoly szerepet játszott. Csehország elsősorban nyugati és északnyugati vidékein a hét végén sűrűn havazott, s a hétfőn újraindult nagy közúti forgalomban komoly fennakadások keletkeztek. Rendőrségi jelentések szerint a hét utolsó napjaiban háromszor annyi baleset történt az országban, mint más hétvégeken.
Számos helyen kamionok csúsztak az útszéli árkokba, s akadályozzák a forgalmat. A cseh-lengyel határon fekvő Óriáshegységben (Krkonose) helyenként már harminc centiméternyi hó hullott, s néhány regionális vasútvonalon szünetel a forgalom.
A hatóságok felszólították az autósokat, hogy a hegyvidékekre csak hólánccal menjenek. Az autópályák és a főútvonalak mindenütt járhatóak, de síkosak, tele kisebb-nagyobb hótorlaszokkal, ezért fokozott óvatosságra van szükség. Több helyen hosszú kamionsorok gátolják, lassítják a forgalmat. Meteorológusok szerint hétfőn este erős fagyokra kell számítani, aminek következtében várhatóan nagyon csúszósak lesznek az utak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


