Jogegyenlőség?
Hollande, a melegházasság és a lelkiismeret
Civil szervezetek és több kormánytag részéről is értetlenséget váltott ki szerdán Franciaországban Francois Hollande államfő előző napi kijelentése.
2012.11.21 16:31MTIEszerint a melegházasság jövő évi engedélyezése után a lelkiismereti szabadság nevében az azt ellenző polgármestereknek nem lesz kötelező a párokat összeadni, helyetteseikre bízhatják a feladatot.
"Amennyiben a törvényt megszavazza a parlament, alkalmazni kell, de a feladat delegálásának joga (a polgármester-helyettesre) létezik és kiszélesíthető. A törvény mindenkire vonatkozik, de csak a lelkiismereti szabadság tiszteletben tartásával" - fogalmazott az önkormányzati vezetők éves találkozóján kedd este a köztársasági elnök.
Hollande azokhoz a jobboldali ellenzékhez tartozó polgármesterhez szólt, akik jelezték: nem lesznek hajlandók azonos nemű párokat összeadni akkor sem, ha a parlament a szocialista kormány javaslata szerint a jövő elején engedélyezi a melegházasságot.
A köztársasági elnök kijelentésének előzményeihez tartozik az is, hogy a hétvégén több, mint 100 ezren tüntettek országszerte a kormány azon terve ellen, hogy legalizálják az azonos neműek házasságát. A kormány a Házasodhasson mindenki! címet adta indítványának, amelyről januárban kezd tárgyalni a nemzetgyűlés, a szavazás 2013 közepén várható.
Nicolas Gougain, a homo- és transzszexuálisok jogait védő egyik legjelentősebb szervezet, az LGBT vezetője a France2 közszolgálati televízió híradójában megdöbbentőnek nevezte, hogy a jogegyenlőség nevében született törvényhez a köztársasági elnök különböző alkalmazási módokat akar lehetővé tenni.
Christiane Taubira igazságügyi miniszter szerdán azt közölte, hogy a házasodás jogát minden településén mindenkinek garantálni fogja az állam a törvény megszavazását követően: ha a polgármester nem hajlandó az azonos nemű párokat összeadni, azt bármelyik helyettese megteheti, s ha ők is megtagadják, akkor a prefektus fogja betölteni az anyakönyvezető szerepét.
Noel Mamere, a kormánykoalíciót alkotó Zöldek képviselője - aki 2004-ben először adott össze Franciaországban jelképesen egy homoszexuális párt - úgy vélte: a törvényesség garantálásért felelős köztársasági elnök "nagyon nagy politikai hibát követ el". Kijelentése egyben visszalépést is jelent a választási kampányban tett ígéretéhez képest.
Najat Vallaud-Belkacem kormányszóvivő szerint az államfőnek az a célja, hogy a melegházasság engedélyezését ne az erőnek köszönhetően, hanem meggyőződéssel és nyugalommal fogadja el a francia társadalom. Megerősítette az is, hogy a köztársasági elnöknek továbbra is az a célja, hogy Franciaországban mindenki számára biztosítva legyen a házasodás joga az államnak egy olyan képviselője előtt, aki örömmel adja össze a párokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06