A megbékélést kívánja népszerűsíteni
Szú Kji: a mianmari etnikumközi erőszak "nemzetközi tragédia"
Aung Szan Szú Kji "hatalmas nemzetközi tragédiának" nevezte a Nyugat-Mianmar buddhista többsége és a bengáli eredetű muzulmán kisebbség közötti erőszakhullámot, s a Bangladesből érkező illegális bevándorlás megfékezését szorgalmazta.
2012.11.15 11:52MTI Az indiai látogatáson tartózkodó mianmari ellenzéki vezető az NDTV indiai hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy az erőszak utáni megbékélést kívánja népszerűsíteni, és nem a határ mindkét oldalán élő rohingja muzulmán kisebbség nevében beszél.
A buddhista vallású arakániak és muzulmánok közötti összetűzéseknek június óta legalább 180 halottja volt a nyugat-mianmari Arakán szövetségi államban, és több mint százezren menekültek el otthonukból, többségükben rohingják. Több ezer házat felgyújtottak.
"Ne feledjék, mindkét tábor elkövetett erőszakos cselekményeket, ezért nem akarok állást foglalni, hanem a megbékélés érdekében munkálkodni" – jelentette ki a Nobel-békedíjas politikus.
Szú Kji szerint meg kell állítani a bangladesi illegális bevándorlást, különben a problémának soha nem lesz vége. Hangsúlyozta, a határproblémáért nem csak Mianmar, de Banglades is felelős.
Arakán államban mintegy 800 ezer rohingja él, akiket a 2011 márciusáig hatalmon lévő mianmari junta megfosztott állampolgárságától. A mianmariak többsége illegális bengáli bevándorlóknak tekinti őket, a kiközösítés miatt rasszizmus áldozatai.
Az Arakán államban dúló etnikumközi erőszak Barack Obama amerikai elnök jövő heti mianmari tárgyalásainak témái között is szerepel – közölte szerdán az elnököt útjára elkísérő Hillary Clinton külügyminiszter.
A látogatás alkalmából Mianmar bejelentette, hogy 452 foglyot szabadon enged, az állami média csütörtöki jelentése szerint valószínűleg több "politikai fogoly" is lesz köztük.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


