Mianmar: buddhisták és muzulmánok
A vallási alapú erőszak elől menekíti alkalmazottait az ENSZ
Az ENSZ megkezdte alkalmazottai kimenekítését Mianmar egyes nyugati területeiről, ahol elharapózott a vallási alapú erőszak.
2012.06.11 10:43MTIAsok Nigam, a nemzetközi szervezet egyik tisztviselője elmondta, hogy az evakuálás önkéntes alapon történik. Mintegy negyven ENSZ-munkatárs és családja készül elhagyni Maungdo városát, ahol a muzulmánok és a buddhisták közötti összecsapásoknak eddig hét halálos áldozata volt.
A tisztviselő hozzátette, hogy munkatársaik előbb Sittve városába utaznak, majd onnan többen továbbrepülnek Rangunba. Nigam szerint az intézkedés ideiglenes jellegű, ha a helyzet javul, akkor embereik visszatérnek.
A múlt pénteken zavargások törtek ki Sittve városában és három másik településen. Az erőszaknak hét halálos áldozata és tizenhét sebesültje volt. A helyiek beszámolói szerint olyan muzulmánok voltak a tettesek, akik a buddhisták által meglincselt tíz társukért akartak bosszút állni. A mintegy háromszáz lincselő buddhista dühét az váltotta ki, hogy három muzulmán állítólag megerőszakolt egy buddhista lányt. Thein Szein államfő rendkívüli állapotot vezetett be a Mianmar nyugati részén lévő körzetben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


