Szíria
Borzalmas körülményeket találtak az ENSZ megfigyelői Mazraat al-Kubeirben
Borzalmas körülményeket találtak az ENSZ szíriai megfigyelői pénteken Mazraat al-Kubeir faluban, ahol egy szíriai jogvédő szervezet szerint legalább 55 embert, közöttük nőket és gyermekeket mészároltak le két nappal korábban.
2012.06.09 10:16MTIMint az ENSZ egyik szóvivője, Martin Nesirky elmondta, égett emberi hús szagát lehetett érezni, és számos helyen láttak vértócsákat, illetve vérnyomokat a falakon. A megfigyelők látták páncélozott gépjárművek nyomát, és súlyosan megrongálódott házakat, amelyeket rakéta-, aknagránát- vagy gépfegyverlövedékek találtak el. Mindazonáltal nem tudták megerősíteni azt az áldozatszámot, amelyet a Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) jelzett.
A megfigyelők már csütörtökön el akartak jutni a faluba, de nem sikerült, mert tűz alá vették őket. Pénteken már egyetlen lakost és egyetlen holttestet sem találtak ott. Találkoztak viszont a szomszéd falu lakóival, akik elmondták, hogy mit tudnak az al-Kubeir elleni támadásról, valamint azt, hogy több hozzátartozójuk meghalt a faluban. "A támadás körülményei még mindig homályosak. A halálos áldozatok száma és kiléte még mindig nem bizonyos, de a megfigyelők tovább vizsgálódnak" - mondta Nesirky.
Az OSDH szerint szombatra virradó éjjel a Bassár el-Aszad elnökhöz hű hadsereg lőtte a felkelés egyik központjának, a dél-szíriai Deraa városnak egy lakónegyedét, és 12 embert megölt, köztük nyolc nőt. A felkelők és a kormányhadsereg közötti összecsapásoknak pénteken 26 halálos áldozata volt szerte az országban, főleg civilek - tette hozzá az OSDH.
A Bizottság az Újságírók Védelmében (CPJ) nemzetközi jogvédő szervezet közleménye szerint pedig az utóbbi két napban öt szíriai újságíró halt meg a kormányhadsereg általi bombázásokban Damaszkuszban, illetve Homszban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


