Követelték, hogy engedjék el őket
Több mint háromszázan tüntettek Mianmarban az egyetemistákért
Több mint háromszázan tüntettek szombaton Mianmar (Burma) korábbi fővárosában, Rangunban (Yangon), követelve az előző nap őrizetbe vett mintegy húsz egyetemista szabadon engedését.
2012.07.07 11:45MTIA tüntetők a katonai diktatúra elleni 1962-es diáktüntetés leverésének 50. évfordulójáról akartak megemlékezni. A hatóságok, igyekezvén megakadályozni a megemlékezést, pénteken kéttucatnyi diákot őrizetbe vettek. A katonai junta megszűnése, 2011 márciusa óta nem volt ilyen tömeges letartóztatás Mianmarban. Ko Ko Gyi diákvezér azzal vádolta a hatóságokat, hogy "visszaléptek" a demokratizálási folyamatban, és az ok nélküli letartóztatásokkal nemcsak "a kormány tekintélyének", hanem "a nemzeti kiengesztelődésnek" is kárt okoztak.
A tüntetők az őket fényképező nagyszámú civil ruhás rendőr jelenléte ellenére gyűltek össze a 88-as Nemzedék nevű diákmozgalom székháza előtt. Az elnevezés az 1988-ban véresen levert diáktüntetésre emlékeztet. 1962. július 7-én a hadsereg vérbe fojtotta azt a ranguni egyetemen tartott diáktüntetést, amely a röviddel korábban katonai puccsal hatalomra jutott Ne Vin tábornok ellen irányult. Több tucat diákot megöltek. Másnap a junta felrobbantotta a diákmozgalom székházát. A következő években a diákok újra meg újra tüntettek a katonai diktatúra ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


