A muzulmán ünnep idejére
Szíria - Törökország és Németország is tűzszünetet szorgalmaz
Törökország is csatlakozott pénteken Lahdar Brahiminak, az ENSZ és az Arab Liga Szíria-ügyi különmegbízottjának a felhívásához, hogy az október 26. és 28. között tartandó íd al-adha muzulmán ünnep idejére tartsanak tűzszünetet a szemben álló felek Szíriában. Hasonlóképpen nyilatkozott a német külügyminiszter is.
2012.10.19 13:46MTI"A Török Köztársaság nevében ma hivatalosan felszólítom az összes harcoló felet Szíriában, hogy tartson időleges tűzszünetet az íd al-adha ünnep idejére, de ha lehet, még hosszabb időre" - jelentette ki ankarai sajtóértekezletén Ahmet Davutoglu, a török diplomácia vezetője.
"Különösen fontos, hogy a szíriai rezsim haladéktalanul és feltételek nélkül szüntesse be a repülőgépekkel és helikopterekkel végrehajtott bombázásait a lakosság ellen, amelyek az utóbbi időben fokozódtak" - tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy Damaszkusz "meghallgatja a nemzetközi közösség e felhívását", az ellenzék pedig "hasonlóképpen tiszteletben tartja a tűzszünetet".
Damaszkusz késznek mondta magát Brahimi javaslatának tanulmányozására. A térségbeli körúton járó algériai diplomata, aki pénteken délután szíriai fővárosba érkezett, csütörtökön Ammánban úgy vélekedett, hogy a tűzszünet lehet az alapja egy "politikai folyamat" beindításának, amellyel ki lehetne jutni a húsz hónapja tartó szíriai válságból.
Németország, amely tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT), szintén támogatja az időleges tűzszünetet. "Ez fontos emberiességi reménysugarat jelentene Szíria népe számára - hangsúlyozta közleményében Guido Westerwelle külügyminiszter.
Kapcsolódó írások:
- A szíriai légierő megtámadott egy északnyugati várost
- Moszkva veszélyesnek tartja a rakéták átadását a szíriai ellenzéknek
- A szíriai légierő tovább bombázza az északi területeket
- A PKK megtorolja Törökországon, ha az megtámadja a szíriai kurdokat
- Párizs elítéli Damaszkuszt a kazettás bombák bevetéséért
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


