Főként a repülő eszközök érdeklik Bagdadot
Irak orosz fegyvereket vásárol - 4,2 milliárd dollárért
Irak 4,2 milliárd dollár értékben vásárol fegyvereket az idén Oroszországtól - jelentették be kedden Moszkvában, Núri al-Máliki iraki kormányfő látogatása alkalmából.
2012.10.09 17:35MTIAz orosz kormány közleménye a részletekről nem szól, de az orosz és az iraki sajtó értesülései szerint Bagdadot főként harci repülőgépek és helikopterek érdeklik.
A Vedomosztyi című orosz lapnál úgy tudják, hogy 30 Mi-28 típusú helikopterről és 42 Pancir Sz-1 típusú légtérvédelmi rendszerről van szó. Iraki források ezen felül Szuhoj és MiG típusú harci repülőgépek, valamint páncélosok beszerzését is említik.
Az Mi-28 típusú helikoptereket hegyvidéki harcokra is alkalmassá tették, és ebben jobbak, mint az amerikai gyártmányok. Az iraki védelmi miniszter az idén már háromszor járt Oroszországban a szerződések előkészítése végett.
Máliki kedden találkozott Dmitrij Medvegyev kormányfővel, akit meghívott Bagdadba. Vlagyimir Putyin elnökkel szerdán tárgyal.
Medvegyev hangsúlyozta, hogy Oroszország fejleszteni kívánja a barátságot, a partnerséget és az együttműködést Irakkal. Korábban a Szovjetunió, majd Oroszország volt Irak fő fegyverszállítója, de a Szaddám-rendszer 2003-as bukása óta kiszorult erről a piacról.
Máliki egy sajtótájékoztatón tagadta, hogy oroszországi fegyvervásárlások esetén Iraknak először konzultálnia kellene az Egyesült Államokkal.
"Fegyverek beszerzésekor a saját igényeinket tartjuk szem előtt. Olyan fegyvereket veszünk, amilyenekre szükségünk van. Készek vagyunk együttműködni mindenkivel" - jelentette ki. Szíriáról azt mondta, hogy Bagdad nem támogatja sem az ottani rendszert, sem a fegyveres ellenzéket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06