A felkelőkkel vívott összecsapások
Irakban sok rendőr meghalt egy börtön visszafoglalásakor
Legkevesebb tizenkét rendőr meghalt a felkelőkkel vívott összecsapásokban az iraki Tikrít egy börtönében.
2012.09.28 12:00MTIA felkelők előző este vették át a fővárostól, Bagdadtól 160 kilométerre északra fekvő börtön ellenőrzését. Szaddám Huszein egykori diktátor szülővárosában egy öngyilkos merénylő vezette autóval berobbantották a büntetés-végrehajtási intézmény bejáratát, majd fegyveres harc alakult ki a támadók és az őrök között.
A lövöldözést kihasználva 83 rab megszökött. A 900 férőhelyes börtönben az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő foglyokat is őriznek.
A Szaláheddín tartományi rendőrség műveleti központjában egy forrás arról számolt be, hogy a tűzharcban 15 rendőr és hét rab halt meg, mintegy száz fogoly pedig megszökött.
A kirobbant összecsapások miatt csütörtök este kijárási tilalmat rendeltek el Tikrítben. A börtön elleni támadás végrehajtását egyelőre egy szervezet sem vállalta, de még idén júliusban az Iraki Iszlám Állam nevű, az al-Kaida iraki szárnyának tekintett szervezet azzal fenyegetőzött, hogy bírákat és ügyészeket vesz célba támadásaival, illetve megkísérli kiszabadítani bebörtönzött embereit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


