Katonai csapás készül Irán ellen?
Példátlan hatalmi jogkör az izraeli kormányfő kezében
Az izraeli kormány példátlan hatalmi jogkört szavazott meg vasárnap Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek, ő pedig kabinetje ülésén kijelentette, hogy az Irán általi fenyegetés Izrael legsúlyosabb gondja. Ez utóbbi egy újabb jele lehet annak, hogy a kormány katonai csapást tervez a közeljövőben az iráni atomlétesítményekre.
2012.08.13 07:44MTIA miniszterelnök hatalmi jogköreit érintő tervezett változtatások egészen az állam 1948-as születéséig nyúlnak vissza, amikor is meghatározták a döntéshozás menetét. Netanjahu részt vehetne bármely miniszteri bizottsági ülésen, és újra meg újra felvethetné javaslatait e bizottságokban, hogy végül elfogadtassa azokat. Megsemmisíthetne miniszteri döntéseket, érvényteleníthetne szavazási eredményeket, illetve korlátozhatná a miniszteri bizottságok bármely tagjának szavazati jogát. Ha egy döntést jóváhagytak, neki lehetősége volna megtiltani vagy elhalasztani annak végrehajtását.
A javaslatot a kormány nagy többséggel fogadta el, viszont a teljes politikai elitből heves bírálatokat váltott ki. Selli Jahimovics, az ellenzéki Munkapárt vezetője például úgy reagált, hogy Netanjahu gyakorlatilag érdemi vita nélkül viheti majd keresztül bármilyen akaratát. Erre válaszul a miniszterelnöki hivatal azt közölte az Ynet hírportállal, hogy a javaslat célja "a kormányzás minőségének javítása". Az Ynet azonban hozzátette: a miniszterelnöki hivatal jogtanácsosának, Slomit Barnea Fargónak fenntartásai vannak a tervvel kapcsolatban.
Izrael már régóta katonai csapás lehetőségével fenyegeti Iránt, hangsúlyozva, hogy létét fenyegeti az iráni atomprogram. Az Egyesült Államok azonban ellenzi a katonai megoldást, és az elmúlt hónapokban igyekezett rávenni Netanjahu miniszterelnököt arra, hogy adjon még esélyt a diplomáciának. Egyes elemzők szerint a katonai csapással való fenyegetőzés diplomáciai eszköz, Izrael valójában sokkal kevésbé volna hajlandó megtámadni Iránt, mert tudja, hogy megvan a veszélye egy totális háború kialakulásának, amelyben Izraelt minden irányból érné támadás. A Jediót Ahronót című konzervatív lap pénteken azt írta: Netanjahu és védelmi minisztere, Ehud Barak amellett van, hogy Izrael még a novemberi amerikai elnökválasztás előtt mérjen katonai csapást az iráni atomlétesítményekre, de a lap szerint a két vezető politikus ehhez nem rendelkezik a szükséges támogatással sem a hadsereg, sem a biztonsági kabinet részéről.
Összefügghet az Iráni elleni esetleges csapásra való felkészüléssel, hogy a hadsereg vasárnap sajátos országos kísérletbe kezdett. Hamis sms-üzeneteket küldözget több százezer ember mobiltelefonjára, és ebben közelgő rakétatámadásra figyelmezteti őket. A kísérlet csütörtökig tart.
Kapcsolódó írások:
- Az izraeli kormányfő felkereste a támadás helyszínét a határon
- Irán óva int a külföldi beavatkozástól Szíriában
- Tüntetnek Izraelben a megszorítások ellen
- Panetta Iránról: egyelőre ki van zárva a katonai megoldás
- Obama aláírta az amerikai-izraeli együttműködésről szóló törvényt
- Izrael bejelentette a Casus belli-t
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


