Szírián a világ szeme
Izrael bejelentette a Casus belli-t
Izrael kíméletlenül megtorolja, ha Damaszkusz vegyi fegyvert ad át a Hezbollahnak.
2012.07.25 09:51MTIIzrael azonnal és a "lehető legkeményebben" fog reagálni, ha Szíria átad vegyi fegyvereket a libanoni Hezbollah radikális síita szervezetnek - figyelmeztetett szerdán Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter a közrádióban.
Az izraeli diplomácia vezetője szerint ez "háborús ok, át nem léphető vörös vonal" lenne, s "az üzenetet eljuttattuk az európaiaknak, az amerikaiaknak, az ENSZ-nek és Oroszországnak", vagyis a közel-keleti "kvartett" tagjainak.
Benni Ganc tábornok, izraeli vezérkari főnök kedden kijelentette, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje "ellenőrzés alatt tartja fegyverkészleteit", sőt "éppen szigorítja a fegyvereit védő biztonsági intézkedéseket". "Értesüléseink szerint a fegyverek még nem kerültek veszélyes kezekbe, de ez nem jelenti, hogy később ez nem történhet meg" - tette hozzá a tábornok.
Ehud Barak védelmi miniszter már vasárnap jelezte, hogy "Izrael nem fogadhatja el korszerű szíriai fegyverek Libanonba jutását", egy izraeli katonai válasz lehetőségét említve erre az esetre.
Liberman egyébként nem tulajdonított nagy jelentőséget az Európai Unió keddi nemleges válaszának arra az izraeli kérésre, hogy az EU vegye fel a Hezbollahot a terrorszervezeteket felsoroló feketelistára a múlt heti bulgáriai gyilkos merénylet után, amelyben öt izraeli turista lelte halálát.
"Huszonhét ország ilyen döntéséhez konszenzus kell, amely nem teremthető meg egy nap alatt, az első találkozáskor. De azért széles körű támogatást kaptunk" az európaiak részéről - mondta az izraeli külügyminiszter, aki brüsszeli látogatása idején egy sor megbeszélést folytatott európai kollégáival.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


