Két és félezren
Tüntetnek Izraelben a megszorítások ellen
Mintegy két és félezer ember vett részt szombat este két tüntetésen az izraeli Tel-Avivban, hogy tiltakozzanak a gazdasági megszorító intézkedések ellen és a katonai szolgálat kiterjesztésének elhalasztása miatt.
2012.08.05 10:33MTIA rendőrség szóvivője szerint nem történt incidens a megmozdulásokon. A szervezők korábban azt ígérték, hogy a Tel-Avivi Múzeumnál a magas megélhetési költségek miatti tömeggyűlésükön újjáélesztik tavaly indított mozgalmukat. Egy évvel ezelőtt mintegy 250 ezren vonultak a nagyváros utcáira. Az egyik demonstrációt a múlt héten elfogadott gazdasági megszorító intézkedések ellen, a másikat pedig azért szervezték, mert a kormány elhalasztotta annak a törvénynek a bevezetését, amely kiterjesztette volna a kötelező katonai szolgálatot a vallási főiskolákon tanulókra is.
A zsidó állam megalakulása (1948) utáni első időszakban David Ben Gurion miniszterelnök beleegyezett abba, hogy mintegy 400 vallástanulót felmentsenek a kötelező katonai szolgálat alól, így ők egész életüket a zsidó vallás legfontosabb iratainak, azok tanulmányozásának szentelhetik. Ma viszont a mentességet élvezők száma eléri a 60 ezret, és ez egyre nagyobb elégedetlenséget vált ki a társadalom szekuláris részében, amelynek képviselői a katonai szolgálatban is közteherviselést követelnek. Szombaton kisebb csoportok sikertelenül próbálták radikálisabb politikai irányba terelni a tüntetéseket a kormány távozását követelve.
Egy pénteki közvélemény-kutatás szerint most a legalacsonyabb a 2009 óta hatalmon lévő Benjámin Netanjahu miniszterelnök népszerűségi indexe. Az emberek 60 százaléka elégedetlen politikájával, és csupán 31 százalék támogatja azt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


