Máris bekavart a politika az olimpián
Olimpia: a libanoniak nem voltak hajlandóak izraeli ellenfeleikkel egy gyékényen edzeni
Az olimpia szervezői kénytelenek voltak paravánt emelni a libanoni és az izraeli cselgáncsozók köré, mert a libanoniak nem voltak hajlandóak egy gyékényen edzeni zsidó ellenfeleikkel.
2012.07.28 18:34Konrád - ma.huNitzan Ferraro, az Izraeli Olimpiai Bizottság szóvivője szerint az incidensre akkor került sor, amikor a hivatalos gyakorló teremben Redbridge-ben két libanoni sportoló került öt izraeli mellé.
“Elkezdtünk edzeni. Ők később jöttek, megláttak minket, a helyzet nem tetszett nekik ezért a rendezőkhöz fordultak” - nyilatkozta Ferraro. “Valamiféle falat emeltek fel közénk. Mindenki tette tovább a dolgát, nem történt közöttünk semmi”.
A Libanoni Olimpiai Bizottság egyelőre még nem nyilatkozott. A cselgáncs versenyeket szervezők elmondták, minidig kéznél vannak a paravánok, hogy az ellenfelek ne kémkedhessenek egymás után.
Libanon és Izrael gyakorlatilag 1948 óta áll háborúban egymással. Az utolsó fegyveres konfliktusra 2006-ban került sor, amikor a zsidó állam katonái támadást indítottak az Irán által támogatott síita Hezbollah ellen, mivel azok állítólag rakéták lőttek Izraelre. A támadást a Hezbollah megállította, és visszaverték a zsidó erőket, ezzel fennállása óta először győzték le az IDF-et. Azóta a két ország közötti hallgatnak a fegyverek.
Ferrero szerint a pénteken történtek nem igazán számítanak. “Nem keverjük a politikát és a sportot” - mondta el a férfi. A libanoni Caren Chammas és az izraeli Alice Schlesinger mindketten a 63 kilogrammos súlycsoportban küzdenek, de elméletileg csak a döntőben találkozhatnak, ami a szervezők szerint kevéssé valószínű.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


