100 szíriai katona
Katonai foglyokat mutattak be a szíriai felkelők
Aleppóban foglyul ejtett mintegy száz szíriai katonát és kormánypárti milicistát mutattak be pénteken a felkelők, akik azt állítják, hogy Idlíb tartományban is fogságba ejtettek ötven katonát.
2012.07.27 23:29MTIA YouTube videomegosztóra feltett képek az alámondás szerint Aleppó egyik iskolájának udvarán készültek. Az elmúlt héten elfogott katonák közül többen megmondták a nevüket és rangjukat. Volt közöttük egy ezredes és egy őrnagy is. Némelyik emberen verés nyomai látszottak. A Szabad Szíriai Hadsereg fogja őrizni őket, és a rendszer megdöntése után bíróságon kell felelniük a tetteikért - mondták. Emellett az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) közlése szerint Idlíb tartomány Maaret nevű helységben a felkelők 12 órás harc után lerombolták a hadsereg egyik állását, és foglyul ejtettek mintegy ötven katonát, köztük 14 tisztet.
A Helyi Koordinációs Bizottságok nevű ellenzéki szervezet péntek délutáni összesítése szerint mintegy 70-en vesztették életüket a főként Aleppóban, Damaszkuszban és Deraában folyó aznapi összecsapásokban. A halottak között 52 civil és 17 katona volt. Hágában bejelentették, hogy kiszabadult egy holland és egy brit tudósító, akiket egy hete Észak-Szíriában raboltak el ismeretlen tettesek. A holland fotoriporter megsebesült, de sérülése nem súlyos.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


