Csak gátolják a konfliktusok megoldását?
Az Aszad távozását követelők csak elmérgesítik a szíriai helyzetet?
A Bassár el-Aszad szíriai elnök lemondására vonatkozó követelések gátolják a több mint 16 hónapja tartó konfliktus megoldására irányuló erőfeszítéseket.
2012.07.26 18:38MTISzergej Lavrov, orosz külügyminiszter azt mondta, hogy az Aszad távozását sürgető, az Egyesült Államoktól, valamint európai és arab kormányoktól származó felszólítások "olajat öntenek a tűzre". A külügyminiszter egyúttal megerősítette, hogy Moszkva álláspontja szerint a szíriai ellenzéki csoportok segítése egyenértékű a terrorizmus támogatásával.
"Olyan dolgokat javasolunk, amelyek azonnali tűzszünetet tennének lehetővé, de a másik oldal azt mondja: nem, vagy kapitulál a rezsim, vagy továbbra is támogatjuk az ellenzék fegyveres harcát, igazolva ezzel a terrorista cselekményeket. Milyen humanitárius akcióról beszélhetnénk addig, amíg folytatódik ez a támogatás?" - tette fel a kérdést Lavrov. Moszkva több ízben bírálta már a nyugati hatalmakat az Aszad megbuktatására irányuló törekvések és az ellenzék támogatása miatt. Lavrov korábban a terrorizmus támogatásával vádolta az Egyesült Államokat, mert Washington nem ítélte el az elmúlt héten elkövetett damaszkuszi pokolgépes támadást.
Oroszország és Kína a múlt héten megvétózott egy biztonsági tanácsi határozatot, amely szankciókkal fenyegetve gyakorolt volna nyomást a damaszkuszi kormányra az erőszak leállítása érdekében. Az Egyesült Államok közölte, hogy az ENSZ-en kívül próbál majd megoldást találni a szíriai helyzetre. A Szíriának fegyvereket eladó és egy helyi haditengerészeti létesítményt is használó Oroszország azt állítja, nem Aszadot támogatja a szankciók elutasításával. A külföldi beavatkozást elutasító orosz álláspont mögött Moszkva szerint azon meggyőződés áll, hogy a szíriaiaknak maguknak kell dönteniük sorsukról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06