Szíria
Az ENSZ-megfigyelők bejutottak Hafféba
Az ENSZ-megfigyelők egy csoportja csütörtökön bejutott a szíriai Hafféba, ahol - velük együtt utazó szemtanúk szerint - kíméletlen harcok és hatalmas pusztítás nyomait látták.
2012.06.14 19:10MTIA Latakia tartományban található Haffét és a környékbeli településeket nyolc napig ostromolta a kormányhadsereg, amelynek katonái végül visszafoglalták a felkelők erődjének számító várost. A televízió úgy számolt be erről, hogy a Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők szerdán "megtisztították" Haffét "a fegyveres terrorista csoportoktól", és a damaszkuszi külügyminisztérium felszólította az ENSZ megfigyelőit, hogy haladéktalanul utazzanak a helyszínre, és "nézzék meg, mit műveltek ott a terroristák".
A megfigyelőknek szerdán sem sikerült eljutniuk Hafféba, pedig szóvivőjük szerint egy hete próbálkoztak ezzel. Az AP amerikai hírügynökség azonban csütörtökön azt jelentette, hogy a csoportnak sikerült bejutnia a városba. A társaságukban lévő, meg nem nevezett szemtanúk szerint heves harcok és kegyetlen pusztítás nyomait találták e helyszínen. Egyebek között állami intézmények épületeinek - például a Baath párt helyi székházának, a bíróságnak, a postahivatalnak és egyéb kormányzati hivatalnak - a kiégett maradványait láthatták, a kihalt utcákon pedig szanaszét heverő holttestek látványa fogadta őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


